Rendelési idő: Hétfőn, ill. szombaton vagy vasárnap 10-16 között, egyeztetés szerint Tanácsadási díja: Terápiás óra díja: 25 000.- Ft / 45 perc Elérhetőség, időpontkérés:
|
Fő módszerem az Integratív Hipnoterápia. A nehézségek közös megértésére a Sématerápia fogalomrendszerét alkalmazom. Mindenki életében van olyan időszak, amikor olyan helyzetbe kerül, hogy úgy érzi, egyedül már nem boldogul. Ugyanis amíg "középpontunkban" élünk, onnan könnyedén el tudjuk rendezni a dolgainkat, s így pszichés egyensúlyunk fennmarad. Ám ebből a középpontból - a körülmények változásának, életünk kihívásainak, eseményeinek köszönhetően - rendszerint kibillenünk, s ilyenkor meg-meginog az egyensúlyi helyzet. Még ekkor sincs baj, hiszen életünk során, tapasztalatainkon keresztül többé-kevésbé már megtanultuk, hogyan tudunk oda önerőnkből, hétköznapi erőfeszítések árán újra és újra visszakerülni. Rendszerint sikerrel járunk, s újra jól érezzük magunkat a bőrünkben. A segítségkéréshez bátorság is kell, s én szeretném Önt bátorítani. Ha valamilyen okból még nem szánta rá magát, hogy belefog abba a problémamegoldó folyamatba, melyben igénybe veszi egy pszichológus segítségét is, javaslok egy orientálódó találkozást, ami segíthet a döntésben. Lehet, hogy csak egy kis lökés kell az egyensúly visszaszerzéséhez, egy „kapcsolót kell átállítani", ami néhány konzultáció alkalmával, akár meg is történhet. Az esetek többségében azonban több találkozás, tartósabb munka kell ahhoz, hogy s segítségért folyamodó egyenesbe jöjjön. Helyzetek, melyek megértésében, megoldásában segíthetek Önnek(A felsorolás nem teljes, csupán kiemeltem néhányat a lehetséges tünetek, problémák, élethelyzetek közül.)
BemutatkozásCzakó Erzsébet vagyok, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus. 2008-tól 2020 végéig dolgoztam gyermekekkel a Pedagógiai Szakszolgáltanál, előbb pszichológusként, majd vezetőként, mellette 2011 óta felnőttekkel is, magánellátásban, főként egyéni, de csoportos, segítő, oktató formában is. Jelenleg csak magánellátási formában dolgozom. Rólam mondták„Eleinte az volt az érzésem, hogy nem ért engem és most rájöttem, hogy már akkor is sokkal jobban értett, mint én valaha magamat” „Olyan megnyugtató és felszabadító érzés megérteni, hogy itt tényleg mindenről lehet – sőt kell – gond nélkül beszélni”. MunkatapasztalatNyolc évig a Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgoztam gyermekekkel, mellette felnőttekkel magánrendelés keretei között. Három éve csak magánrendelésben és csak felnőtt kliensekkel folytatok terápiát. Végzettség, iskola, képzésekELTE BGGyF - pszichopedagógus, Sématerápia - modulok, |